Háttér

Rendszeres olvasók

2011. 01. 05.

9. nap
Csodák márpedig vannak! Száva csodát tett. Vagy legalábbis affélét. A kreatív kellékes boltban kezdődött. Munkába menet beadtam Száva anyagszükségletét, mondván, hogy ők jobban értenek hozzá, délután érte jövök. Kedvesek voltak, meg ígérték. Munka után bementem az üzletbe, ahol nagy dilemmával fogadtak ketten is. Az eladőó hölgy, és egy másik, aki szintén gyöngyöket válogatott. / nem árulom el, milyen színűt/.Az asztalon két ugyanolyan, e-mailből kinyomtatott paksaméta feküdt. Az egyik az enyém, a másik az övé. Mindkettő Száva "lépésről lépésre" programja volt. Akkor értettem meg a földszinten dolgozó eladó kedves félmosolyát. 
Az anyagszükségletet illetően szintén tanácstalan hölggyel rögtön összeismerkedtem, talán kissé fura lehetett az én elsöprő, pörgő temperamentumom, ahogy lerohantam őket a  csodaélménnyel magamban. Olyan jó kedvem lett attól, hogy egyidőben, ugyanott, ugyanazzal a dologgal voltunk elfoglalva, hogy kitart reggelig. 
Az embernek olyan kevés elég...hisz nem múlik rajta a munkája, élete, pénze...csak örül, mert rokon lélekre talált. Ezentúl a bolt nem csak egy kellékes üzlet lesz számomra, a blogokban való keresgélés sem csak a magány elűzése, hanem valami, ami most már mindig az öröm érzését csalja elő, mert ahhoz kötődik. A megismert hölgy, talán nem baj, ha leírom, Adél.
Köszönöm ezt az apró csodát. 

2 megjegyzés:

  1. Kedves Ibolya, véletlenek szerintem sincsenek :-). Jó érzés volt olvasni a soraidat, mert amikor ezt a játékot tervezgettem magamban, pont ez volt az egyik motivációm, hogy közelebb hozzon bennünket gyöngyös-blogolókat egymáshoz, és ezáltal apró örömökkel gazdagodjunk :-)! A Te örömöd pedig olyan őszinte, hogy az én lelkemet is megmelengette :-)! Köszönöm Neked még egyszer, hogy ezt megosztottad velünk!

    VálaszTörlés
  2. Engem is meglepett a találkozásunk ,hát még ,amikor megláttam,hogy patchworkkel is foglalkozol.Tényleg nincsenek véletlenek.
    Már el is kezdtem a gyöngy fűzését.Egyelőre többet bontom ,mint fűzöm ,azért remélem lesz valami belőle.:)

    VálaszTörlés