Háttér

Rendszeres olvasók

2011. 07. 07.

Alapvetően nem vagyok egy politizáló típus. Nem is értek hozzá, meg nem is érdekel, talán nem is ide kéne leírnom, de....
44 éves vagyok, kvázi egyedül élek 7 éve, illetve majdnem, hisz Jánosom a puszta létezésével megmentette az életemet. Két pedagógusi diplomám van, mindkét területet talán merhetem állítani, jól csinálom. Ezen kívül félig vagyok egy szakvizsgával is. A két félállásomból 06.30-án már csak egy maradt. Na, aki tudja, mennyi a közalkalmazotti bér, annak nem kell elmndanom, mit jelent ez a jelzáloggal, tanuló gyerekkel magamra maradva. Hogy valami mégis legyen, jelentkeztem néhány szupermarketbe, remélvén, hogy nem kell a 20kg-os ládákat emelgetnem, majd csak a pénztárba kerülök.Az egyik azt mondta, hogy alkalmatlan vagyok a feladatra. Na, ekkor még volt némi kedvem ezen két napig nevetni. Aztán itt helyben kerestek hétvégi munkára egy diszkontáruházba embereket. Mivel szinte naponta járok oda vásárolni, ismernek is, hát megkérdeztem, lehetséges-e ez számomra. Minden további nélkül meg is történt. Három napja vagyok ott, az első nap majdnem 9 órában csak rakodtam, a magasságomnál magasabbra rakott 20kg-os ládákból ki a mindenfélét. Annyira elfáradtam, hogy nem tudtam aludni, ha leültem otthon, nem tudtam felállni...Persze, nem szokta a ... a szántást. Talán majd csak könnyebb lesz. Másnap kicsi pakolás után beültettek a pénztárba. Egyikkel sincs semmi bajom, hisz ott ezt kell csinálni, ez a munka. Nagyon féltem attól, hogy elszámolom magam, és fizetnem kell. Tegnap 75 ft többletem volt, ma közel 700 ft hiány. Befizettem, mit tehettem egyebet. Majd holnap jobban figyelek, lassabban csinálom, stb. És este megkérdem magamtól: Hogy kerülök én ilyen helyzetbe? Velem együtt még nagyon sok pedagógus megkérdezi ezt. Az ismerősök meglátnak, összecsapják a kezüket, és megbotránkoznak. Idősebb hölgyek nagyon aranyosak. Mikor elnézést kérek a késlekedésért, a stornozásért, stb. Megnyugtatnak, megvárják, tegyem csak nyugodtan a dolgomat. Egy megrögzött részeg becsengetett az üvegvisszaváltóba. Kimentem, köszönök, nem szól, csak rámutat a kosarára, ami a földön állt. Számoltam 10-ig, és udvariasan megkérdeztem, mit szeretne. Visszanyeltem a könnyeimet.
Megismétlem, nem az a baj, hogy NEKEM ilyet kell csinálnom, hanem az, hogy nem egyedül vagyok így, és mert tanultam sokat, a magam erejéből, a pici gyerek mellett, a meghalt férjem mellett....mert akkor az muszáj volt. De minek???? És ezt igenis kikérem magamnak.
Végezetül: aki olvassa, ne haragudjék a kiborulásért...de 

11 megjegyzés:

  1. Teljesen érthető a kifakadásod,megértelek.
    Igenis méltatlan a dolog! A munka nem szégyen,de aki vállalta sok évi tanulást,nem ezért tette.

    VálaszTörlés
  2. Kedves Ibolya!
    Sokunk tollából íródhatott volna e pár sor...Mint közalkalmazott-családgondozó- pontosan tudom mit érezhetsz. Sokszor magam is keresem a válaszokat!
    Kitartás!

    VálaszTörlés
  3. Ne add fel! Meglátod rendeződik majd minden!De nem lesz könnyű! Amikor meghalt a férjem három kiskorú gyermekkel maradtam egyedül, de volt erőm, energiám csinálni. Én is dolgoztam olyan munkahelyen, ahol már az első nap belém rúgtak, és azt mondták, hogy nem sokat érek. Külföldi cég volt. Először úgy gondoltam, holnap már nem jövök dolgozni, de a pénz kellet, így mentem. Megmakacsoltam magam és bebizonyítottam, hogy ez nem így van....az olasz akkor is csak annyit mondott : az itteniek közül én vagyok az egyik legjobb, de az olaszoknak a nyomába sem léphetek. No itt volt az a pont amikor azt mondtam tovább nem csinálom! Most iskolatitkár vagyok sokkal kevesebb pénzért, de legalább nem aláznak meg! Bocs, hogy rád zúdítottam! Tudom mit érzel....ezért volt.

    VálaszTörlés
  4. Vajon merre tart ez a világ? És mire neveljem a gyerekeket? Ibolya, nem is tudom, mit írjak neked... Kapaszkodj olyan dolgokba, amik erőt adnak! Nekem pl van egy cukorkás dobozom... néha elő szoktam venni. Van benne egy lánc, ami lehet, hogy nem a legszebb, de tudom, hogy nem profi gyöngyfűző készítette... de annál nagyobb szeretettel. Hisz ott van mellette egy mára már elég gyűrött levél is... A szeretet ilyen apró, kézzel fogható jelei sokat számítanak! Köszönöm!!!!

    VálaszTörlés
  5. Ez félelmetes.... A szóellenőrzés szava ez volt: igen...

    VálaszTörlés
  6. Annyira sajnálom Ibolya... már tegnap este olvastam a bejegyzésedet és még lefekvés után is az olvasottakon járt az eszem... Sajnos ilyen világban élünk:( De hátha időközben lesz egy jó lehetőséged-pl ahova beadtad a pályázatodat (azt a szép kis nyomdásat:)
    Tiszta szívemből kívánom hogy úgy legyen!:)

    VálaszTörlés
  7. Ibolya nem is könnyű bàrmit is írni,annyira igazak a szavaid,sokunk gondolatait írtad le azt hiszem.Nekem is volt,hogy a fejemhez vàgtàk munkahelyen,hogy mit akarok ott, hiszem van 4 gyerekem, tehát az ö szemszögükből én jó munkaerő nem lehetek.Aztán próbáltam saját foglalkoztató lenni, de nem vagyok vállalkozónak való,bele is buktam életünk végéig nyögjük az anyagi terhet.A gyerekek között ,az az én világom,igen ,de ezt is csak úgy teheti meg az ember,ha valaki eltartja a családot.Olyan nehéz kérdések ezek,hogy az ember lánya folyamatosan keresi a válaszokat,a megoldásokat,de hol vannak,merre vannak ?- az évek meg rohannak,üdvözöllek ,és kitartást kívánok :Eva

    VálaszTörlés
  8. Ibolya!

    Nagyon sajnálom ami Veled történt!!Elkeserítő helyzet!
    Mindkét lányom még tanul.Eddig is voltak kétségeim az elhelyezkedésükkel kapcsolatban,de ma már félek,ha erre gondolok!Aki valamilyen módon már próbálkozott az egzisztenciája megteremtésével,az is padlóra került,kerül.Legtöbben dolgoztunk,családot alapítottunk,házat építettünk,lakást vásároltunk.Teljes erőbedobással dolgoztunk.Most mind ez semmivé válni látszik.Aki pedig most kezdi,kezdené a a "nagybetűs"életet,annak sincs semmi reménye!
    Ma már nem számít a munkában eltöltött idő,a megszerzett tapasztalat.A szakképesítésről, a tanulásra fordított időről,energiáról nem is beszélve.Még nem is említettem a megaláztatást amit a munkáltatóktól el kell viselni és porba tipró bérezés.....
    Kívánok Neked kitartást,türelmet a munka kereséshez!!!!Természetesen minél hamarabb sikerüljön!!

    Kata

    VálaszTörlés
  9. Szia Ibolya! Nem régóta olvaslak, xszemező vagyok, de mindenféle más technika is érdekel, szivesen olvasok blogokat!
    Nagyon sajnálom én is hogy két diplomával ilyen méltatlan helyzetbe kerültél... Én is majdnem tanár lettem," de nem lettem, mert Szegeden eltanácsolt az egyetem...." (az eltanácsolás nem igaz, a Szeged igen, mert oda jártam). Szóval 2 év után elmentem dolgozni,és mire a csoporttársaim kézbe kapták a diplomát, addigra én már csoportvezető voltam a Richter gyógyszergyárba.... szerintem ezzel mindent elmondtam... pedig szívesen tanítottam volna magyart... de borzalamasan nehéz manapság pedagógusnak lenni....Minden jót neked, és sok szép alkotást!
    Anik

    VálaszTörlés