Háttér

Rendszeres olvasók

2011. 05. 26.

VÉGE
Ma végre levizsgáztam. Előtte még dolgoztam, volt hét fejlesztő órám. Aztán irány Sopron...Úközben a fellépésemre gyakoroltam, énekeltem teli torokból....Csak kétszer tévedtem el, el akarván kerülni a bedugult várost az elkerülőn. Késésben voltam, leparkoltam a főiskola előtt. Mikor berohantam, csak utána jutott eszembe, hogy nem is biztos, hogy lehet ott parkolni...mintha ott nem lett volna felfestés...na mindegy...nem késtem el...s ahogy lenni szokott, a többiekkel való rövid, pár mondatos beszélgetés után rájöttem, a fele anyagot át se néztem. Már kezdtem volna kétségbe esni, mikor nyílt az ajtó, és kijött az első vizsgázó...könnyei ráhullottak elegáns vizsgázó ruhájára...Na, akkor ijedtünk meg igazán! Szerencsére nem rúgták ki, "csupán" most tetőzött az idegbaj nála, ami többé-kevésbé mindenkit elér időnként...Legalábbis engem igen. Megvigasztalásra nem volt idő, mert máris kijöttek a többiek, és mindnyájan bemehettünk. Persze, milyen kérdést kap az, aki keveset tanul? Ez az 1000000 ft-os kérdés... A válasz helyes, amit kevésbé, vagy egyáltalán nem tud. Még jó, hogy azért átolvastam, és nem túl bonyolult. Mire mindenki végzett, jól eltelt az idő. A kocsikulcsom természetesen a táskám legeldugottabb zugába bújt el a megpróbáltatások elől. Sietek haza, mert még nincs vége a napi programnak. Máté fiam megy vissza, holnap ő vizsgázik. Jesszusom...előttem lelki nyugalommal egy, majd kettő, végül három traktor ment hatalmas sebességgel, én meg majdnem egy Mercibe, hogy megelőzzem a trakikat. Hazaértem. Egy óra múlva megy a vonat...vasalni...kaja...öltöny...zokni...napi egy ing...hajtogatás...mert ma reggel még elindítottam a mosógépet, hogy a tegnap beszerzett /nem mondom meg, honnan/ márkás pólóit is elvihesse. És akkor lezárul a bőrönd...száz kilós. Időben vagyunk...Kocsiba bepakolni...Na, de akkor a Mama hogyan jut el a misére, mert én szoktam odafuvarozni. Na, Mama is be a kocsiba, kikíséri a kisunokát. Mire a vasútra értünk, ami testvérek között is megvan vagy...800m, teljesen odalett a feje, megszédült, üldögélt az árnyékban. Elláttam még Őmátéságát mindenféle egyikfülemenbemásikonki tanáccsal, kívántam neki egy vagonnal...és föladtuk.Na, eggyel kevesebb...Mama újra be a kocsiba, irány a templom, megfelelő csigatempóban, mert rosszul lesz...aztán haza. Ja, azt nem mondtam, hogy egész nap nem ettem...nem mintha meglátszana, és gyakorlatilag évek óta nem alszom...Otthon felfaltam az összes fellelhető levest, ami után már nem akart lemenni a tegnap sütött csodás, szaftos, kakaós csavart kalács...Jánosommal való kicsi beszélgetés után fölkerekedtem, mert ma még énekkar is volt este....S most itt vagyok, gépelem eme hosszú nap eseményeit...talán csak magamnak, majd megnézem a Barátok közt újabb epizódjait, mert másokkal ellentétben, én bevallom, hogy nézni szoktam. Csak nem vagyok autista, hogy le kell írnom, meg kell néznem a dolgokat, hogy tudjam, megtörténtek????
Mindebben reménykedve, megnyugodva, hogy viszonylag jól sikerült lezongorázni a napot, tervezhetem a takarítást, vasalást, mert hát...hajajjj, és a kézimunkázást. Egy csomó tervem van, hogy mi lesz belőle, az majd a következőkben látható lesz.
Jó éjszakát magamnak...és másoknak is.

3 megjegyzés:

  1. Tyű Ibolya... Már csak így olvasva is-annyira beleéltem magam- hogy szinte kész lettem én is:)

    VálaszTörlés
  2. Ha egy kicsit kalandos körülmények között is történt, nagyon örülök, hogy levizsgáztál.
    Gratulálok Neked, pihend ki magad, nemsokára jön a vakáció, és több időd lesz kedvenc időtöltéseidre!:)
    Szép hétvégét Neked!

    VálaszTörlés
  3. Húú! Nem semmi napod volt! Gratulálok a vizsgádhoz!

    VálaszTörlés