Ma megtréfált szépen a technika ördöge. Ahogy kezdtem foglalkozni egy kicsit a naplómmal, azt vettem észre, hogy el-eltünedeztek róla a képek. Visszaraktam a saját gépemről szép türelmesen. Alig telt el egy kis idő, megint eltűnt ez-az. Nem kevés időbe telt, mire kitaláltuk, hogy talán azért, mert a program nem találja meg mindig az én gépemen a dolgokat? Ezért az egész cuccot átraktuk a honlapomra, majd egyenként vissza a blogba. Egész délután ezzel foglalkoztunk a párom, meg én. Ő ésszel, én kézzel, két gépen lépésről lépésre. Szerencsére ő egy zseni ezen a téren. Arról nem is bészélve, hogy mit vacakoltunk a fejléc képével, mert a gépről feltöltve mindig homályos lett. Innen jött az ötlet, hogy hátha interneten keresztül majd jobb lesz...., s láss csodát! Így lett. Azért szerintem megérte. Minden kis képecske engem tükröz. Szeretem, mert olyan vidám az én konzervatív blogstílusomhoz...vagy talán magam is ilyen vagyok...? Igen. Ez nagyon valószínű.  
Amikor a fiam harmadikos volt, anyák napjára fogalmazást kellett írnia rólam. A következő mondatot a tanító néni külön kiemelte: 
"Anya olyan sokoldalú, hogy szinte már gömb." A dolog kettőssége, hogy alkatilag sem vagyok egy csontrakéta:))), ő azonban a dolgaimra gondolt, amiket szeretek csinálni.
Tehát tegnap a fotókkal bíbelődtünk, ma a szerkesztéssel, meg a javítással....Nem sajnálom az időt, mert együtt voltunk, együtt gondolkodtunk, és az eredmény nekem nagyon tetszik. Így nekiindulni a hétnek, hogy van feltöltött érzelmi tank, alap a mindennapok elviseléséhez, sokkal könnyebb, mintha mondjuk kivasaltam volna azt a kb. fejem tetejéig érő ruhakupacot, ami a mosókonyhában figyeli, mikor megyek érte. 
Mindenkinek ilyen együtt töltött vasárnapokat kívánok!